Orbán Viktor egyértelmű üzenetet küldött, a címzett is megvan: nagy nap lesz hétfőn!

Várhatóan hétfőn véget ér Kapu Tibor űrutazása és a magyar űrhajós elindul vissza a Földre. Orbán Viktor már nagyon várja a magyar hőst.

Az MSZP a fiatalok „külföldre űzését” rója fel az Orbán-kormány legsúlyosabb bűneként szombati közleményében.
A párt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait idézi, amelyek szerint az ötven év alatti magyar munkavállalók közül minden tizedik tartósan külföldön vállal munkát, és a magyar fiatalok egyre nagyobb része dolgozik az országhatáron túl.
Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagja a közleményben úgy fogalmaz: a föld- és trafikmutyi, a demokrácia fékeinek lebontása, a média bekebelezése mellett a fiatalok külföldre űzése a legsúlyosabb bűn, amit a jelenlegi kormány eddig elkövetett. „Orbán Viktor olyan országot épít, ahol a munkaképes fiatalok vagy a létminimum alatt kénytelenek tengődni, vagy örök hűségesküt tesznek a Fidesznek és diktátorának, vagy elvándorolnak. Világosan látszik, hogy egyre többen választják az utóbbit” – hangsúlyozza a szocialista politikus.
Az új MSZP-kormány legfontosabb célkitűzése, hogy olyan igazságos, szabad és biztonságos országot teremtsen, ahova megéri majd külföldről családostól visszajönni – tette hozzá Winkfein Csaba.